VISZÁKI GYALOGOS HÍD

Viszák egyike azoknak az egyre fogyó kis településeknek, ahol még működik az építő, egymásra támaszkodó, jövőbe tekintő magatartás, ami képes életben tartani az itt élők közösségét. Köszönhetően a vezetésnek és a helyi és a helyiekhez csatlakozó kulturális csoportoknak.

A híd a közösség jelenét és múltját, az itt élő és a megérkező közösségépítők egymásba fonódását jelképezi, ugyanis mint minden közösségben, itt is tetten érhető a "gyüttmentek" keltette felfokozódás, míg ezzel szemben jelentkezik a távozók által keltette űr. A közösség, mint organikus entitás, az eredeti nyugalmi állapotába mégsem tud visszaállni, olyan mértékig felhevült az idegen infekció által, hogy erőteljesebb közösségépítő szándék szükséges. Ez a jelképes híd szimbolikusan összeköti a falut egy olyan építménnyel, mely az átkelés mellett közösségi élet színtere is, és mintegy újraéleszti a régi életet a generációk távlatában.

A fő funkció az átkelés. A híd összeköti a köztereket.

A híd anyaghasználatának megválasztásánál döntő szempont volt, hogy természetes és helyi anyagok kerüljenek beépítésre, így az építtetővel egyetértve fa szerkezetű híd mellett döntöttünk. A híd szélességét két ember kényelmes egymás mellett haladásának biztosítására min. 1,5 m-ben állapítottuk meg. Mivel a hídon pihenésre alkalmas pad is elhelyezésre kerül, ezért a főtartók távolsága 2,40 m. 

A híd fesztávját a gazdaságossági szempontok miatt a lehető legkisebbre, 7,80 m-re vettük fel. A híd látványában meghatározó a korlát, amelynek a hídvégeken a terepbe simuló kialakítása miatt, a híd szerkezetét a támaszokon 1,80 m-t konzolosan túlnyújtottuk.

Társtervező: Som László statikus