VÁRPALOTA - HALŐRHÁZ
Várpalota külterületén, a Nagybivalyos-tó partján, halőrház funkciójú épület építési engedélyezési terveinek elkészítése volt a feladatom. Több mint 60 éves múltra visszatekintő Nagybivalyos-tó környezetében rendszeresen rendeznek horgászattal kapcsolatos rendezvényeket, a horgászturizmus fejlesztésére egyre nagyobb az igény. A halőrház ezen sport és kulturális rendezvények kiszolgálását hivatott segíteni, színvonalát emelni. Az épületben lehetőség lesz egy rendezvényekkel kapcsolatos információs központ kialakítására, ahol méltó helyet kapnak a horgász programok nevezéssel, kihirdetéssel és a rendezvény eredményeivel kapcsolatos ügyek. A földszinten egy kisebb kiállítás, "képcsarnok" is helyet kapna, ahol az elmúlt évek hirdetményeit, emlékeit és a tó élővilágának rövid ismertetőjét lehet megtekinteni. Az épület tó felőli oldalán pergolás stég képez átmeneti teret a vízfelület irányába.
A számítógépes látványterveket Kristók Attila építész készítette.