Hogyan tervezzük meg az építkezést?

2020.05.05

Az emberben ősidők óta él, hogy saját hajlékot, otthont teremtsen magának. Az otthon az a ház, ahol biztonságra lelünk, ahol feltöltődünk és felkészülünk a mindennapi feladatokra. Mégis sokan amiatt nem kezdenek bele az építkezésbe, mert az építkezéssel kapcsolatos rengeteg kérdésre nem tudják a választ. Nem tudják kihez forduljanak, mikor álljanak neki, hogyan állítsák össze térben és időben az építkezés tervezetét. 

Ezzel az írással szeretnék segíteni ebben a folyamatban.

Mikor érdemes kezdeni az építkezést?

Építkezni alapvetően akkor lehet, ha nincs fagy, azaz +5 °C alatti hőmérséklet és eső, vagyis október közepétől április közepéig érdemes számolni a rossz idővel. 

Persze vannak olyan munkafolyamatok, melyek elvégzése nem függ az időjárási körülményektől. Vannak olyan munkafolyamatok, melyeket ha +5 °C és 0 °C között akarunk elvégezni, akkor az építőanyagok előmelegítése is elég. Ha 0 °C és -5 °C között akarunk építkezni, akkor már komolyabb előkészület szükséges. Ilyenkor már védekezni kell az fagyveszély ellen, vagy a szerkezetet meg kell óvni a kihűléstől. -5 °C és -12 °C között csak nagyon indokolt esetben szabad nekiállni a munkának, akkor is kizárólag úgy, ha biztosítani lehet a szerkezetek védelmét és fűtését.

Ezek tükrében az építkezés megkezdésére  a tavaszi időszak a legkedvezőbb.

Mennyi ideig tart az építkezés?

Abban az esetben, ha generál kivitelező végzi az építkezést, vagyis minden építési folyamatot egy cég koordinál és végez, akkor akár 9-12 hónap alatt fel tud épülni a ház. Abban az esetben, ha több szakember dolgozik a házon, melyek koordinálása nem egy szerződő cég kezében van, előfordulhat, hogy egyes szakemberre várni kell, mely megnövelheti az építési időt.

A megfelelő kivitelező kiválasztása nagyon fontos, hiszen az ő kezében van az irányítás, ő koordinálja a költségeket, a munka folyamatokat, ő  vállalja az épület jótállását és kellékszavatosságát.

Érdemes az építőanyag beszerzését is alaposan megtervezni, mert vannak olyan beépített anyagok, pl. a szalmabála, melyek a mezőgazdaság munkáktól függnek, és vannak olyan építőanyagok, melyek beszerzése, legyártatása hosszabb időt igényel.


Hogyan ütemezhető az építési folyamat egy 150 m2-es családi ház esetében?

Átlagosan a telekvásárlástól 1-1,5 évvel érdemes kalkulálni egy családiház felépítése esetében.

1. AZ ÉPÍTTETŐ MÁR RENDELKEZIK ÉPÍTÉSI TELEKKEL, ~ 5-12 hét

  • Az építész elkészíti a tanulmánytervet (1-4 hét)
  • Több egyeztetés követően elkészíti a jóváhagyási tervet (4-8 hét)

2. VÉGLEGES TERV, ~ 15-30 nap

  • Elkészül az engedélyezési terv / egyszerű bejelentési terv

3. KIVITELEZŐI AJÁNLATOK KÉRÉSE, ~ 1-4 hét

  • Szerződéskötés a kivitelezővel
  • E-napló megnyitása
  • Építkezés megkezdése

4. ALAPOZÁS, ~ 1-2 hét

  • Házmérettől, épület tagoltságától, időjárástól, telekadottságtól, domborzattól függ.

5. FALAZÁS, ~ 2 hét

  • Házmérettől, épület tagoltságától, szintek számától függ.
  • Áthidalók elhelyezése.
  • Födém készítése 

6. TETŐSZERKEZET KÉSZÍTÉSE, ~ 2-3 hét

  • Ácsszerkezet készítése (2-3 hét)
  • Tetőfedés bádogos munkákkal (2-3 nap)

7. BELSŐ ÉS KÜLSŐ MUNKÁK, ~ 2-3 hét

Belső munkák

  • Fűtés (5-7 nap)
  • Villanyszerelés, alapvezetékezés (3-4 nap)
  • Aljzatbetonozás (3-4 nap)
  • Nyílászárók elhelyezése
  • Vakolás (2-6 nap)

Külső munkák

  • Homlokzati szigetelés (2 hét)
  • Csapadékvíz elvezetés, szennyvíz rendszer kiépítése, rákötés a meglévő hálózatra (1 hét)

8. FESTÉS BURKOLÁS, ~ 2-3 hét

  • Lábazat burkolat, kő, fa és vakolt felületek kialakítása
  • Festések, javítási munkák

9. GÉPÉSZET ÉS VILLANYSZERELÉS, ~ 2-3 hét

  • Szaniterek, radiátorok, gépészeti berendezések installációja
  • Elektromos berendezések beépítése
  • Elektromos-, és gázszolgáltatótól kérni a villany és gáz bekötést.

Hogyan tervezzük meg a költségeket?

Sajnos általánosságban elmondható, hogy minden építkezés drágább, mint amennyit eredetileg számoltunk, ezért érdemes az előre meghatározott keretet úgy megcélozni, hogy legyen tartalék az esetlegesen felmerülő költségek finanszírozására.

Érdemes előre költségvetést készíteni, melynek fő elemei az anyag és munkadíjból állnak. A teljes költségkeret nagyjából kétharmadával az anyagköltségként számoljunk, a maradék egyharmadot pedig tartalékoljuk a kivitelezők munkadíjára. Fontos, hogy legalább 10 % tartalékoljunk a nem várt költségek fedezésére, melyek a legjobban megtervezett építkezés esetén is felmerülhetnek.

Az építőanyagok beszerzését is érdemes előre megtervezni, ugyanis az építőanyagok ára általában tavasszal emelkedni szokott, melyre fel tudunk előre készülni akár úgy, hogy az anyagok egy részét előre beszerezzük.

Mire figyeljünk még?

Fontos, hogy figyelembe kell venni az energetikai előírások folyamatos szigorodását. Az idei évtől számos változásra számíthatunk. Az új építésű lakóépületek esetében továbbra is elvárás, hogy az épületek lehűlő szerkezetei megfelelő hőátbocsátási tényezővel rendelkezzenek. A 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerint bevezetésre kerültek a "közel nulla energiaigényű" épületek, mely kategóriának meg kell felelnie az új építésű lakóépületeknek. Ebbe beletartozik az is, hogy legalább 25 %-át megújuló energiaforrásból kell biztosítani. A szigorítások várhatóan 2020. december 31-én lépnek életbe.